A májusban kiszivárgott előzetes információknak megfelelően új különleges gazdasági övezetet hozott létre hétfő este megjelent rendeletével a kormány, ami Dunaújváros önkormányzatának fog leginkább fájni.
A 2020 eleje óta bejelentett nagyvállalati fejlesztések elérik a 2600 milliárd forintot, ami az éves hazai GDP mintegy 5,5%-át teszi ki - jelent meg Magyarország legutóbbi konvergeciaprogramjában, amely szerint középtávon, az ezen beruházások révén kiépülő többletkapacitások éves szinten mintegy 8 000-13 000 milliárd forinttal emelhetik Magyarország exportteljesítményét, amely a jelenlegi éves magyar árukivitel nagyságrendileg 20-34%-át jelenti. Ezek a beruházások összességében 8-10 százalékpontos GDP többletet generálhatnak.
A termelés felfuttatásával párhuzamosan látványosan javultak az SK Innovation komáromi akkumulátorgyárának, az SK Battery Hungary Kft.-nek a számai 2020-ban. A vállalat árbevétele jelentősen megugrott, ráadásul üzemi szinten is nyereséget tudott felmutatni a magyar operáció.
Magyarország történetének valaha volt legnagyobb zöldmezős beruházása indulhat el az idei harmadik negyedévben a Fejér megyei Iváncsán azok után, hogy a dél-koreai SK Innovation bejelentette: a két komáromi gyárának építése után a harmadik Ázsián kívüli üzemének is Magyarországot választja helyszínként. Az elektromos autókhoz akkumulátort gyártó multi döntése hosszú távú elköteleződést jelez hazánk iránt, a harmadik gyár ugyanis 2028-ra érné el teljes kapacitását. Az üzem működése és jelentősége nemzetgazdasági szinten is látható lesz, de talán még ennél is fontosabb, hogy a dunaújvárosi térség hosszú szünet után újra egy nagy foglalkoztatóval bővül. A körzetből érkező kedvezőtlen hírek fényében ez akár életmentő is lehet.
Az SK Innovation igazgatótanácsa arról döntött tegnap, hogy a két komáromi üzemük után felépítenek egy 30 GWh éves gyártókapacitású akkumulátorgyárat is Iváncsán. A beruházás 2,3 milliárd dollárból valósul meg, amely a legnagyobb zöldmezős beruházás lesz Magyarország történetében. A dél-koreai autóipari beszállító döntésével 2500 új munkahelyet hoz létre hazánkban.
Megkezdte a toborzást és az új kollégák képzését Komárom új, elektromos autó akkumulátor gyára az SK Battery Manufacturing Kft. A vállalat 1400 fő felvételét tervezi 2022-ig - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Azt már eddig is tudtuk, hogy az SK Innovation nagyon elkötelezett a magyarországi termelés mellett, a dél-koreai akkumulátorgyártó most újabb utalást tett arra, hogy a korábbinál sokkal nagyobb gyártóbázis felépítését tervezi Komáromban.
Megkezdi második, elektromos autókhoz kapcsolódó akkumulátorgyárának építését az USA-ban az SK Innovation – írja a Reuters. A cég Magyarországon két gyárral is jelen van Komáromban.
Hétmilliárd forintból létesít gyárat a koreai Soulbrain vállalat Tatabányán, 4700 négyzetméteren lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártanak majd. A beruházáshoz a kormány 425 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az európai autógyártóknak egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási követelményeknek kell megfelelniük, amelynek hatására nagyobb szerepet szánnak az elektromos autóknak az értékesítési flottájukon belül. A gond csak az, hogy a termeléshez nélkülözhetetlen akkumulátorokat kénytelenek ázsiai beszállítóktól megvásárolni. A látványosan megugró keresletre reagálva ezek a szereplők sorra kezdték építeni európai üzemeiket, köztük volt az SK Innovation is, amelynek Komáromban már második akkumulátorgyára épül. A legfrissebb híradások viszont most arról szólnak, hogy a dél-koreai vállalat még több akkumulátort akar előállítani európai partnerének, a Volkswagennek, ezért fontolóra vette a második komáromi üzem bővítését.
A Volkswagen igyekszik nyomást gyakorolni akkumulátorbeszállító partnereire annak érdekében, hogy új gyárak építésével érdemben növeljék akkumulátorgyártó kapacitásaikat, erről Herbert Diess, a Volkswagen csoport vezére beszélt a Reutersnak.
Egy új, második gyáregységet is felépít Magyarországon az elektromos autókban alkalmazott akkumulátorok gyártásával foglalkozó dél-koreai beszállító, az SK Innovation - számolt be a Reuters, amit később a társaság is megerősített. További újdonságokra is fény derült a vállalat beruházási terveivel kapcsolatban.
Az akkumulátorok gyártásával foglalkozó dél-koreai beszállító, az SK Innovation bejelentette, hogy szeretné megtízszerezni gyártókapacitását 2022-re annak érdekében, hogy minél inkább profitálhasson az elektromos autók várható elterjedéséből.
A dél-koreai SK Innovationnel összefogva beszállna az elektromos meghajtású autókban használt akkumulátorok gyártásába a német Volkswagen csoport - írta csütörtökön a Manager Magazin című német lap.
Terebélyesedik a dél-koreai SK Innovation európai beruházásáról szóló történet, egyre több információ támasztja alá, hogy Komáromban építene akkumulátorgyárat a cég.
Az SK Innovation cáfolja, hogy Magyarországot választották volna új akkumulátorgyáruk helyszínéül. A Ceauto.co.hu viszont eljuttatta szerkesztőségünkbe a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal közleményét, amely szerint már elindult a dél-koreai cég tervezett gyárának környezethasználati engedélyezési eljárása.
Az SK Innovation hatalmas akkumulátorgyárat építhet Magyarországon, ahonnan ellátnák az európai autógyártókat - írja a The Investor. A több mint 200 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak köszönhetően az éves gyártókapacitás elérheti a 7,8 gigawattórát, amellyel durván 200-250 ezer elektromos autót lehetne ellátni akkumulátorokkal.